A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportszövetségek Szövetsége elnökségének beszámolója a 2005. évi közgyűlés óta eltelt időszakban végzett munkájáról


Tisztelt Közgyűlés !

A J-Nk-Sz Megyei Sportszövetségek Szövetsége megalakulása óta folyamatosan növelte tagszervezeti számát az alapító 18 szövetséget folyamatosan követte további 8 szövetség, és így jelen időszakban 26 tagszervezettel rendelkezik- a megyében működő megyei sportszövetségek tevékenységét koordináló, önkormányzati elv alapján működő  és 1998 óta kiemelten közhasznú szervezetként tevékenykedő  érdekképviseleti, társadalmi szervezet.

Alapszabályában rögzített célja a megye verseny és szabadidő sportjának összehangolása , sportági szövetségein keresztül alapvetően a megyei versenyrendszer működtetése, különös tekintettel az utánpótláskorúak versenyeztetésére. Mindezek mellett jelentősebb országos, esetleg nemzetközi versenyek szervezése, bonyolítása.

A Megyei Önkormányzat által biztosított elhelyezéssel és annak infrastruktúrájával, valamint jelentős anyagi támogatásával biztosítja a szakszövetségek folyamatos munkavégzési lehetőségét.

Mindezek mellett végzi saját tevékenységét az alapszabályban és üléstervében foglaltak szerint. Az elmúlt év hasonló időszakában megtartott tisztújító közgyűlés óta a régi új elnökség a jóváhagyott ülésterv szerint tevékenykedik.

Évenként beszámolunk tevékenységünkről, az elmúlt évben négy év tapasztalatairól adtunk számot, jelen közgyűlésünkön az elmúlt évi közgyűlés óta eltel időszak munkájáról számolunk be, részletezés nélkül,mivel mindezen feladatok végrehajtásának tagszervezeteink részesei voltak, a legfontosabb döntésekről folyamatosan tájékoztatást kaptak, ezért a teljesség igénye nélkül inkább csak érintőlegesen felsorolnánk néhányat a célfeladatok közül, amelyekben az elnökség tevékenykedett:

- szorgalmaztuk, hogy az elhelyezésünkből adódóan a megvalósult internet lehetőséget minél többen vegyék igénybe  egyre inkább bővül a lehetőséget kihasználók száma, hiszen egyre több helyen és szervezettel már csaknem elektronikus úton lehet a kapcsolatot fenntartani,

- továbbra is biztosított és egyre szélesebb körű a tagszervezetek számviteli feladatainak szakszerű ellátása. Ennek kapcsán az érintettek havi rendszerességgel megkapják pénzforgalmi jelentéseiket, naprakészek a könyveléshez szükséges analitikák vezetése, a szükséges adó.tb,..stb bevallások elkészítése,

- szorgalmaztuk továbbá a szövetségeknél az arányosabb teherviselés érdekében, hogy az éves költségvetés készítésénél tervezzék és alkalmazzák a saját működési kiadásaikat, hiszen ez nem minden tagszervezet esetében egységes kiadást jelent és ezt a közös kiadások terhére nem tudjuk elszámolni,

- a Nemzeti Sportszövetség által felajánlott lehetőséget - a T-Mobile hálózatban a Flotta telefonálást illetően - ismertettük tagszervezeteinkkel, amelynek keretén belül ingyenes beszélgetést lehet folytatni egymás között- sajnos alig éltek ezzel a llehetőséggel,

- az elnökség törekedett minden pályázati lehetőséget kihasználni, hogy ezzel a tagszervezetek és a saját anyagi háttere is bővüljön a kitűzött célok megvalósítása érdekében,

- az évek során igyekszünk tagjainkat naprakészen tájékoztatni döntéseinkről, kértünk és vártunk segítséget néhány feladat végrehajtásához, amelyeket kisebb-nagyobb hiányossággal meg is kaptunk, sajnos a vissza-információ még elég döcögősen működik,

- az elnökség továbbra is nagy hangsúlyt fektet tagszervezetek szakmai munkájának segítésére, az éves felkészítő és továbbképző tanfolyamok programjaiban olyan tematikát állít össze, amely segíti az egyedi szövetségek éves munkáját. Igyekeztünk olyan előadókat megnyerni a továbbképzésre, akik szakmájukban elismertek ,ismerik a sportéletet és lehetőség szerint olyan helyszíneket választunk, ahol tapasztalatcserére is sor kerülhet az adott területen,

- kapcsolataink terén továbbra is fő szempontnak tartjuk, hogy naprakészek legyünk a Megyei Művelődési,Továbbképzési és Sport Intézettel, általuk és ettől függetlenül is a Megyei Önkormányzattal,a Nemzeti Sportszövetséggel, amellyel a Területi Kollégiumban betöltött szerepünk révén szinte közvetlen kapcsolatban vagyunk  ez tovább bővült a Sportfejlesztési Tanácsban való részvételünkkel, de korántsem felhőtlen az Országos Szakszövetségekkel való kapcsolatunk  ami elsősorban a tagszervezeteket sújtja legfőképpen ,hiszen meglehetősen mostoha gyermekként kezelik őket,

- az elnökség különös gondot fordít arra, hogy az egész éves munkavégzés során kiemelkedő teljesítményt nyújtó társadalmi aktíváit a lehetőségekhez mérten elismerésben részesítse  lehetőleg ünnepélyes keretek között köszönje meg az éves tevékenységüket,

- az elnökség a szervezet anyagi lehetőségeinek legalább szinten tartása érdekében az külön egyeztetés alapján -a J-Nk-Sz Megyei Önkormányzat elnökével  rögzítette a testület elé kerülő támogatási javaslatainkat, melyet a közgyűlés jóváhagyott- erről az egyedi szövetségek szerződés formájában értesültek.
E néhány elvégzett munka felelevenítése után pár gondolattal térjünk ki az előttük álló időszak további feladataira:

- az elnökség megtárgyalta és elfogadta a folyamatos munkavégzés érdekében,hogy a tagszervezetek elszámolásaikat csak a pénztári napokon és órákban teljesítsék,erről tájékoztattuk Önöket- kérjük ennek betartását,

- valamint a határidők betartását minden vonatkozásban, mert ez a mi munkánkat is hátráltatja,

- kérjük a pályázati és egyéb pénzügyi elszámolások folyamatos ellátását az elvárásoknak megfelelően,

- a tájékoztatást saját munkájukról az elnökség felé, hogy segíteni tudjunk, ha gond van,mert ismeretek nélkül intézkedni sem tudunk,

- az elnökségre vonatkozó további feladatok a pályázati lehetőségek további kiaknázása, koordinációs feladatok ellátása, az éves továbbképzés és az év végi jutalmazás előkészítése,stb.

Tisztelt Közgyűlés!

Ennyiben kívántuk az eltelt időszak munkáját röviden,tömören összefoglalni. Természetesen , mint ahogy az elején utaltunk rá a teljesség igénye nélkül,inkább csak a felelevenítés szintjén,hiszen a főbb feladatoknak Önök is részesei voltak ,folyamatosan értesültek a mi tevékenységünkről is,mindenki tette a dolgát. Ki-ki az elnökségi üléseken,a rendezvényeken, közgyűléseken, sporteseményeken,stb&.
Nem kívántunk mindent leírni beszámolónkban, inkább Önöktől kérjük,várjuk véleményüket, észrevételeiket - amellyel segíthetik a mi munkánkat is.Feldatainkat csak közösen kialakítva és együttműködve tudjuk megvalósítani az elvárásoknak megfelelően  ehhez kérjük és várjuk segítségüket a jövőben is.
Megköszönöm eddig végzett önzetlen, lelkiismeretes munkájukat,hogy fáradságot nem ismerve dolgoztak sportáguk sikeréért, megyénk, városunk sportmozgalmának népszerűsítése, szélesítése, elterjesztése érdekében.
További munkájukhoz erőt,egészséget kívánok elnökségünk nevében is, és konstruktív javaslataikat várjuk közös munkánk jobbítása reményében.

Szolnok,2006.május 3.